Elgondolkodtató a jelenlegi helyzetben, hogy néhány-korunkban élő, praktizált- orvos, pszichoterapeuta mennyire jól látta ezt a „problémát”, és hiába figyelmeztettek minket könyveikben, munkásságukkal, még 40-45 évvel ezelőtt sem fordítottunk rá kellő energiát…vagy a média hatására „okultistáknak” bélyegeztük meg őket.
Ehelyett az egymásnak ellentmondó, hivatalos irányelveket kiadó WHO hivatalnokok iktatják rendeletekbe az emberek szabadságát gátló, félelmet keltő utasításokat, melyeket a kormányok saját hatáskörön belül-és a lakosság tudati szintjét figyelembe véve-próbálnak lekövetni, vagy alkalmazni, alkalmaztatni.
„Az Ember útja a tökéletlenségből, a teljességbe, az egységbe, a betegségből a gyógyulásba, a kegyelem állapotába vezető ÚT.
Bármi is manifesztálódjék is tünetként a testünkben, az mindig egy láthatatlan folyamat látható kifejeződése, mely jelző funkciója által arra kíván figyelmeztetni minket, hogy SZAKÍTSUK MEG az Útunkat, mert valami NINCS RENDBEN, és kérdezzünk rá, mi is az. Itt is ostobaság haragudni a tünetre, s éppenséggel abszurd, ha úgy akarjuk „kikapcsolni”, hogy megakadályozzuk manifesztációját. A tünetet me, kell megakadályozni megjelenésében, hanem feleslegessé kell tenni. Ehhez azonban fókuszunkat el kell fordítani a tünettől. és mélyebbre kell néznünk, hogy megtanuljuk megérteni, mi az, amire a tünet figyelmeztet.
A modern orvostudomány problémája pont az, hogy képtelen erre a lépésre, minthogy túlságosan is megigézte a tünet. Ezért aztán azonosnak tartja a tünetet és a betegséget, azaz, nem tudja a Formát a Tartalomtól elválasztani. Így költséges technikával kezeli az emberi szerveket és testrészeket, és sohasem az EMBERT, aki beteg. Elképesztő, milyen kevéssé tudja kijózanítani a valóság e meglehetősen kérdéses célra irányuló hajtóvadászat eufóriájából. Végül is a betegek száma az úgynevezett modern, fejlett orvostudomány színre lépésével még az 1% törtrészével sem csökkent. Időtlen idők óta ugyanannyi a beteg, csak a tünetek változnak. E kijózanító tényt olyan statisztikákkal próbálják elködösíteni, amelyek csak meghatározott tünetcsoportokra vonatkoznak. Így például büszkén kijelentik. hogy legyőzik a fertőzéses betegségeket, anélkül hogy egy szóval is említenék, melyek pontosan azok a tünetek, amelyek mind jelentőségük, mind gyakoriságuk tekintetében ugyanezen időszakban elszaporodtak.
Egy szemlélet csak akkor lehet őszinte, ha a tünetek helyett a „betegséget, mint állapotot”, mert ez az állapot bizony nem szorult vissza, s biztonsággal állíthatjuk, hogy a jövőben sem fog visszaszorulni.
Foglaljuk össze: a betegség olyan emberi állapot, mely arra utal, hogy az érintett személy TUDATÁBAN valami nincs rendben, illetve nem harmonizál magával, környezetével, a természettel. A belső egyensúly elvesztése a testben tünetként manifesztálódik.”
