A külsőségek, a felszínesség, a „kívülről való segítségvárás” napjainkban a legelterjedtebb nézőpontok, melyek meghatározzák az életünket. A városi lét magával hozza a függőséget, a kényelmet, a felelősség nélküliséget, melyek „oltárán” már mindent feláldozunk, anélkül, hogy észre vennénk.
Mindent pénzért veszünk meg, és a pénzkeresés küzdelmében a családot, egészséget, minőségi együttlét idejét is feláldozzuk. A cél, hogy a növekvő vágyainkat kielégíthessük.
Amikor elérjük vágyainkat, rögtön újakat hozunk létre és nem bírunk sokáig benne lenni a pillanatban. Ha pedig nem sikerül elérni a vágyainkat, rögtön csalódottak, feszültek leszünk. Tehát mindig a jövőbe révedünk, vagy a múltra emlékezünk.
A vágyott világunk és a valóság között keletkezik a STRESSZ.
A stressz levezetéséért vízpartra vagy a hegyekbe vágyunk. Azért dolgozunk, hogy legalább hétvégére (esetleg 1 hétre) az egész családdal a természetben pihenhessünk. Várnak minket a tó-, tengerpartok vagy a sípályák, kirándulóhelyek.
Úgy keresünk pénzt, hogy egymáson és a természeten „átgázolunk”. Természetesnek vesszük, hogy növekvő igényeink kielégítésének érdekében, egyre több pénzt kérjünk el másoktól munkánk elvégzéséért, vagy szolgáltatásunkért, illetve nem számít, ha rengeteg, felesleges ruhát, cuccokat, tárgyakat vásárolunk, mert a régiek kidobásával létrejött „szemetet” majd elviszi, feldolgozza valaki, akinek ez a munkája. Mi pedig azt hisszük, hogy a változást, újdonságot, új minőséget ez hozza el számunkra.
Ez csak a felszín… közben, ami az emberi testben történik, azzal már csak akkor foglalkozunk, amikor jelez a szervezet: testi vagy lelki betegség formájában.
Akkor elszaladunk a számunkra „legmegfelelőbb”, legdivatosabb, leghihetőbb ajánlatot tevő, hirdető orvoshoz, segítőhöz, tanácsadóhoz…stb. Tőle olyan megoldást várunk, amiben-azon kívül, hogy megjelenünk a kezeléseken-nekünk ne sok mindent kelljen TENNI. Inkább ő kezeljen, masszírozzon, mozgasson, adjon valami pirulát, vagy gyógyszert….végső esetben műtsön meg…csak mindeközben és utána visszatérhessünk a megszokott hétköznapjainkba, amit már jól ismerünk.
Egy ÚJ életmód elkezdése és valódi VÁLTOZTATÁS nem esik ínyünkre, hiszen az maga az ismeretlen, és félünk tőle. A legtöbben inkább vállalják a „visszaesést” és a heti/havi rendszerességgel való külső segítség, szolgáltatás, éves nyári-téli pihenések varázsát. Ezek, az adott időszakra olyan illúzióval látnak el, mintha minden visszatérne a „normális” kerékvágásba.
Így megtaláljuk, a KEDVENC nyaraló, síelő helyeinket, a hétvégi wellness szállodáinkat, és a legjobb orvos, akupunktúrás, masszőr, gyógytornász, kiropraktor, személyi edző, kineziológus, diatetikus, jóga-pilátesz oktató ismerőseinket.
Valójában semmit sem változtatunk az életformánkon, hanem állandósítjuk a „szintentartó” külső segítséget. Természetesen ez sok pénzbe kerül, ezért még többet dolgozunk, és egyre kevesebb idő jut a családra, az egészséges életmódra, rendszeres mozgásunkra, a természetbe járásra.
Normális esetben-amikor például fogorvoshoz megyünk- a fogorvos fogait megnézzük a kezelésünk előtt. Elképzelhetetlennek tartom, hogy egy foghíjas, szuvas fogú, büdös leheletű fogorvost engedjünk a saját szájunkban dolgozni….
De vajon mi alapján választjuk ki: orvos, akupunktúrás, masszőr, gyógytornász, kiropraktor, személyi edző, kineziológus, diatetikus, jóga-pilátesz oktató ismerőseinket?
Hiteles maga az EMBER abban, amit csinál? Mi a saját élettörténete? Maga már egészséges lett attól, amit most nekünk kíván csinálni, oktatni, vagy csak olvasott, tanult „tudással” rendelkezik, és annak „rendszere” a bizonyíték? Ő maga mennyire éli a saját tanításai, hitvallása szerint a hétköznapjait? Van saját élettapasztalata a TUDÁSÁT illetően, esetleg több GYÓGYULT!!!! ember, ex páciense… hitelesen tükrözi önmaga azt, amivel minket akar „gyógyítani”??
Ezek fontos kérdések, amikre a legtöbbször nem érkezik meg a válasz. Inkább valamilyen hirdetés, média-reklám, vagy marketing miatt adjuk le a voksunkat. Nagy hiba szerintem.
„Ha a szóló, maga nem hiteles, szavának nincs súlya” vallja Hamvas Béla.
Mindenképpen érdemes hiteles „segítőt” keresni, aki támogat minket az utunkon. (mint egy sétabot) Amennyiben rátaláltunk az ÚJ ösvényünkre, felvettük annak megfelelő mozgásunkat, létünket, akkor elhagyhatjuk őt, mert nincs már szükségünk támaszra. Ne gondoljunk arra, hogy ha folyamatosan támogatnak minket kívülről, akkor fejlődni, változni tudunk.
