Ez volt a 3. alkalom, hogy ezen a varázslatos thaiföldi szigeten tölthettünk 12 napot.
A trópusi időjárás kitett magáért, mert kaptunk egy 4 napig tartó ciklont, és ezzel járó esőt, amit sokan a csoport tagjai közül még soha nem éltek át… Ennek okán elérték saját „határaikat” , és „visszahúzódtak” a félelmeikbe, ahonnan, csak nehezen voltak hajlandóak „kikukucskálni….
Ezt tetézte, hogy az öblünk 2,5 napig áram nélkül maradt, így csak a generátorral üzemelő szomszédos hotelek nyújtottak „menedéket” az ON LINE életbe visszahúzódó emberek számára. Voltak olyanok is, akik mindennek dacára, túllépve a korlátaikon így is vállalták a SUP-os túrákat, amikor csak 1-2 órára elállt az eső…
A reggeli jógaórák azonban zavartalanul zajlottak, elengedést, megnyílást hozva a jelenlevő többség számára.
A superfoodos Smoothie italunkat rendületlenül készítettük, fogyasztottuk reggelente, illetve a jógafilozófiai, ayurvéda, táplálkozási ismereteteket érintő beszélgetésen is nagy érdeklődéssel vett részt majd mindenki.
Ahogy kiderült az idő, enyhült a hangulat, és a csapat önállóan szerveződve túrákra indult, hogy a sziget látványosságait felfedezze.
A thai ételek és az itteni éttermek színvonala, ár/érték aránya még mindig alacsonyabb a környező szigetekénél, és a sziget energiái egy lazább, könnyedebb stílusba ringattak minket az ebédek, és vacsorák alatt.
Összességében egy remek csapat jött el az idén is, és mindenki magához képest biztosan lépett előrébb 1-2 lépést a korlátai leküzdése felé. Az itt tapasztalt, átadott ismeretek – csak remélni merem -egy nap majd mindenkiben elkezdenek kicsírázni, egy boldogabb, harmonikusabb, EGYségesebb életminőség felé, ami saját tapasztalásokon, tetteken és belülről induló változásokból fakad.
Namaste