Tulajdonképpen mi is ez? Jó ez vagy rossz? Kell e egyáltalán ezt csinálni, amikor a szervezet magától is méregtelenít?A testünk méregtelenítő szerkezetként is működik. Felszerelve méregtelenítő szervek garmadájával, mint a máj, a vesék, a tüdő, a belek és a bőr. De akkor miért van szükség arra, hogy méregtelenítő programokon vegyünk részt? Erre mondok most néhány jó érvet.
1. Amikor a szervezet méregtelenít, az rengeteg energiát vesz igénybe. Ha túl sok szennyező anyag van benned, akkor (főként a máj) ”buffer„ molekulát fog belőle először képezni, vagyis zsírba csomagolva kevésbé mérgezővé alakítja azt, így küldve a vérrendszerbe, majd kipakolja a test külső perifériájára (zsírpárnák), hogy megvédje a belső szerveket. Tehát inkább eltárolja őket, mintsem méregtelenítené.
2. Ha a táplálkozással nem visszed be a megfelelő alapanyagokat, akkor a sejtek nem tudják tökéletesen végezni a munkájukat, így nem távolítanak el minden méreganyagot, ami a szervezetbe kerül, tehát azok megintcsak eltárolódnak benned. Ilyenkor is jó egy saját elhatározásból indított méregtelenítő kúra.
3. Amennyiben sokáig toxikus környezetben tartózkodsz (városi életforma), vagy utazásod során nem tudsz megfelelő mennyiségű vagy tisztaságú tiszta vizet, illetve táplálékot fogyasztani, netán olyan munkahelyen dolgozol, ahol az ilyesfajta szennyezés mindennapos, érdemes rendszeresen méregtelenítened.
4. Elhúzódó stresszes állapot vagy betegség után. Hiszen a szervezet az alapvető túléléssel van elfoglalva, mintsem a méregtelenítéssel. Így az ilyen időszakban felgyülemlett méreganyagok eltávolítása hozzásegíthet téged az erőd, energiád, vitalitásod könnyebb, gyorsabb visszanyeréséhez.
S, hogy hogyan méregteleníts? Erre javasoltam már többféle megoldást is korábbi posztjaimban, olasd el ezeket a bejegyzéseket is. Méregteleníts okosan, Időszakosan alkalmazható méregtelenítő kúrák, Kombinált méregtelenítő kúra.
Ha tetszett a poszt, csatlakozz a blog Facebok közösségéhez itt, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről!
Fotók: Kép1